Én a receptekkel is úgy vagyok, mint általában sok minden mással, hogy meglátni és megszeretni egy pillanat műve. És, amíg meg nem valósítom, addig általában nem is nyugszom.
Na így voltam ezzel a süteménnyel is, amikor megláttam a Blikk Nők karácsonyi különszámában.
Ott almával készült és mazsolával, ezt a verziót is megcsináltam már pénteken. A fotózáshoz másnap már nem maradt fotóalany. Megettük. Izé, megettem. :D
És már szokásomhoz híven ez sem hagyományos alapanyagokkal készült, de természetesen elkészíthető finomliszttel és cukorral is. Na ennyi volt a duma, jöjjön a recept.
A tészta:
25 dkg margarin/vaj
fél csomag sütőpor
40 dkg zabliszt
4 tojás sárgája
2 ek folyékony édesítő
A tojásokat a margarinnal és az édesítővel kikeverjük, majd hozzádolgozzuk a sütőporos lisztet. Amikor összeállt a tészta, kb. fél órára betesszük a hűtőbe.
A töltelék:
1,5 üveg lecsöpögtetett meggybefőtt/ 4-5 alma lereszelve (ebbe megy egy fél cs. mazsola is)
1 cs. főzős vaníliás puding
2 ek. folyékony édesítő
2-3 kk. fahéj
Ezeket elkeverjük és állni hagyjuk.
A hab:
A megmaradt négy tojásfehérjét én 3 ek. xilittel felvertem keményre.
Elkészítés:
A tésztát kivesszük a hűtőből, egyharmadát félretesszük a morzsának. A többivel kibélelünk egy közepes tepsit (liszt nem kell alá), rárakjuk a meggytölteléket, rásimítjuk a habot és a maradék tésztát ráreszeljük.
Előmelegített sütőben közepes lángon, kb. 30-40 percig sül!
Az almás verzió nekem jobban ízlett, de a meggyes is nagyon finom!
Jó étvágyat! :)
2010. november 21., vasárnap
2010. november 18., csütörtök
elhagyagolva
Rendesen elhanyagoltam ezt a blogot megint. Az ok igen egyszerű: megint nem volt időm, ill. alkalmam főzni. De majd hétvégén megint nekiállok, legalábbis remélem, mert most már nagyon hiányzik. :)
2010. október 28., csütörtök
Sparhelten sült lepény házilag, sparhelt nélkül
Minden kecskeméti fesztiválon megjelennek a sparheltek, és isteni illat kezd terjengeni a levegőben. Készül a sparhelten sült lepény. Talán Ti is találkoztatok már vele. Szerintem minden nap képes lennék megenni, annyira szeretem. Semmi extrára ne gondoljatok, egyszerű sült keltésztába mindenféle finomságot csomagolnak. :) Na ezt próbáltam én itthon kivitelezni. A próbálkozás sikeres volt, ismétlése következik . :D
Hozzávalók 1 lepényhez:
10 dkg liszt (én most fele kenyérlisztet, fele teljes kiőrlésű búzalisztet használtam
víz: amennyit felvesz, nem mértem, bocsánat
negyed csomag szárított élesztő
fél mokkáskanál só
fél mokkáskanál cukor
A hozzávalókat jól kidolgozzuk, majd kb. egy fél órán keresztül kiolajozott tálban kelesztjük.
A kapott kis "cipót" a lehető legvékonyabbra kinyújtjuk, közben a palacsintasütőt elkezdjük hevíteni.
Zsiradék nem kell a serpenyőbe, mert a tészta felülete olajos. A kinyújtott tésztalapot elkezdjük sütni. És innentől a recept teljesen opcionális, ugyanis ízlés dolga, hogy ki mivel tölti meg. A tölteléket a tészta egyik felére halmozzuk. Ez most nálam jelen esetben 1 kis doboz joghurt volt apróra vágott vöröshagymával, karikára vágott kolbász, füstölt sonka, trappista sajt, és füstölt sajt. Tehát mondhatjuk, hogy egy magyaros ízvilág. De szerintem a végtelenségig variálható, ugyanúgy mint a pizza feltétek!Miután ráhalmoztuk a tölteléket, a tészta másik felét ráhajtjuk és az így kapott lepény mindkét felét pirosra/ropogósra sütjük.
Jó étvágyat! :)
2010. október 26., kedd
Olaszos csirkemell
Nagyon egyszerű, nagyon gyors és szerintem nagyon finom.Hozzávalók:
fél kg csirkemell
1 doboz hámozott paradicsom
kb. 5 gerezd fokhagyma
20 dkg mozarella
2 fej vöröshagyma
só, bors, oregánó, bazsalikom, pici cukor
Elkészítés:
A csirkemellet szeletekre vágjuk, kicsit kiklopfoljuk, majd pici olajon elősütjük. Ugyanebben a serpenyőben az apróra vágott vöröshagymát megpirítjuk, majd megy rá a hámozott paradicsom. Fűszerezzük fokhagymával, bőségesen bazsalikommal, oregánóval. Sózzuk, borsozzuk és egy pici cukorral is ízesítjük.
A csirkemelleket tűzálló tálba tesszük, nyakon öntjük a mártással, megrakjuk a szeletekre vágott mozarellával.
Addig sütjük, míg a sajt pirosra nem sül.
Rizzsel vagy tésztával tálaljuk.
Jó étvágyat! :)
2010. október 25., hétfő
Húsos rakott krumpli
Egy próbát megért, és beírom a receptet is, de nálam nem győzte le a jó kis kolbászos, tojásos verziót.
Nem rossz, de nem fogom sűrűn készíteni.
Hozzávalók:
személyenként kb. 3-4 közepes burgonya
50 dkg darált sertés hús
2 fej vöröhagyma
3-4 gerezd fokhagyma
só
bors
kömény
esetleg csípős paprika
pirospaprika
2 ek. olaj
tetejére: tejföl, reszelt sajt
A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk és karikára vágjuk. A többi hozzávalóból készítünk egy ragut. A hagymát apróra vágjuk, olajon megfutattjuk, hozzáadjuk a darált húst. Fehéredésig pirítjuk. Ízesítjük sóval, borssal, köménnyel és zúzott fokhagymával. Hozzáadunk kb. 1 dl vizet, összerotyogtatjuk és a végén még pirospaprikát szórunk rá.
A ragut és a krumplit rétegezzük. A rétegeket krumplival zárjuk, amire én bőven raktam tejfölt és reszelt sajtot. A sajt pirulásáig sütjük.

2010. október 24., vasárnap
Brownie diétásan
Igen, még ezt a tömény, csupa csokis édességet is el lehet készíteni úgy, hogy egy sokkal kalóriaszegényebb változatot kapjunk. Az ötletet Pocak Panna verziója adta, én pedig átalakítottam úgy, hogy kedvemre való legyen. :)
Hozzávalók:
20 dkg cukormentes 70 %-os étcsoki
20 dkg vaj
6 ek. fruktóz
1 ek. vaníliaaroma
16 dkg gluténmentes liszt
4 tojás
4 ek. kakaópor
a tetejére margarin és fél tábla cukormentes étcsoki összeolvasztva
Elkészítés:
A tojást, a vajat, a fruktózt, a kakaót simára keverjük. Közben vízgőz fölött megolvasztjuk az étcsokit, majd hozzáadjuk a már elkevert többi hozzávalóhoz. Végül megy hozzá a liszt. Szilikonos sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem, és közepesen meleg sütőben kb. 15 percig sütöttem, de ahogy láttam még lehet ez is sok volt neki. Ha kihűlt, akkor ráöntjük a mázat.
Tömény édesség, amiből egy kocka egyszerre bőven elég. Már akinek. Nekem nem. :P :)

2010. október 22., péntek
2010. október 13., szerda
Gyorsan finomat!
Én nem tudom mi van velem, de állandóan ennék. És állandóan édeset. Ma délután is rámjött a nassolhatnék. Akkor született meg a fejemben ez a nagyon gyors, semmi extra előkészületet nem kívánó desszert. A következőkben nem is egy receptet, inkább egy ötletet olvashattok. :)
Hozzávalók:
1 cs. főzős pudingpor (én most étcsokisat használtam)
0,5 liter tej
fagyasztott piros gyümölcsök
folyékony édesítő ízlés szerint
A pudingot megfőzzük, a csésze aljára teszünk tetszőleges mennyiségű gyümölcsöt (nem kell kiolvasztani!). Ráöntjük a forró pudingot és szinte azonnal fogyaszthatjuk is! :)

2010. október 12., kedd
Rozsos cipó
Hozzávalók:
25 dkg kenyérliszt
25 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
1 csomag szárított élesztó
1,5 tk só
1 tk. cukor
víz
Elkészítés:
Én mindent beleraktam a kenyérsütő üstjébe és a tészta programot elindítva dagasztottam, kelesztettem. Víz mennyiséget nem tudok írni, annyi kell bele, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Váljon el az üst falától a tészta dagasztás közben.
Ha megkelt a tészta, akkor formázom és a lisztezett tepsiben kelesztem tovább. A sütőbe berakok egy hőálló edénybe vizet, majd előmelegítem a sütőt. Közepes lángon a cipó kb. fél óra alatt készre sül!
Jó étvágyat! :)
2010. október 11., hétfő
Chillis bab
Hozzávalók kb. 4 személyre:
2 vörösbabkonzerv
1 fehérbabkonzerv
2 paradicsompüré
1 kukoricakonzerv
5-6 gerezd fokhagyma
2 vöröshagyma
15-20 dkg füstölt szalonna
50 dkg sertés darálthús
só
pors
chilli (én most csípős Piros Aranyat használtam)
Elkészítés:
A hagymát a kockára vágott szalonnával együtt készre párolom/pirítom. Hozzáadom a darált húst, fehéredésig pároljuk ezt is. Ha kész a hús hozzáadjuk a paradicsompürét, a zúzott fokhagymát, sót és borsot és a chillit. Felengedjük úgy kb. 3-4 dl vízzel. Majd mehetnek bele a konzervek is. Felforraljuk és addig főzzük, amíg a leve be nem sűrűsödik.
Nagyon finom egytálétel, én most frissen sült rozsos cipóval (ennek receptje a következő postban lesz olvasható) tálaltam.
Jó étvágyat! :o)
2 vörösbabkonzerv
1 fehérbabkonzerv
2 paradicsompüré
1 kukoricakonzerv
5-6 gerezd fokhagyma
2 vöröshagyma
15-20 dkg füstölt szalonna
50 dkg sertés darálthús
só
pors
chilli (én most csípős Piros Aranyat használtam)
Elkészítés:
Nagyon finom egytálétel, én most frissen sült rozsos cipóval (ennek receptje a következő postban lesz olvasható) tálaltam.
Jó étvágyat! :o)
2010. október 9., szombat
Csokis labdák
Amikor Trinitynél megláttam ezt a receptet, azonnal akartam belőle egyet! :o) Kattogni kezdett az agyam azon, hogy hogyan tudnám ezt számomra is "ehetővé" varázsolni. Azaz hogyan tudom belőle kiiktatni a cukrot és a fehérlisztet. Sokat nem kellett gondolkodnom, gyorsan megszületett az én verzióm. :o) Íme:
Hozzávalók:
20 dkg cukormentes 70%-os étcsokoládé (Tescoban kapható)
10 dkg vaj
8 dkg gyümölcscukor
3 tojás
10 dkg gluténmentes liszt
10 dkg zabliszt
fél csomag sütőpor
1 tk. vaníliaaroma
a forgatáshoz kb. 10 dkg szőlőcukor
Elkészítés:
A vajat a csokoládéval gőz fölött megolvasztom. Leveszem a tűzről és minden hozzávalót elkeverek benne. A tojásokat egyenként adom hozzá, nagyon gyorsan elkeverve, hogy meg ne főjjenek a csokiban!
A tésztát hűtőbe tesszük, hogy formázható legyen.
Ha megkeményedett, akkor kis adagokat veszünk belőle a tenyerünkbe, gombócokat formázunk belőlük és sütőpapíros tepsibe rakjuk őket. Előmelegített sütőben nagyon gyorsan, kb. 10 perc alatt kész vannak.
Ha kihűltek megforgatom őket a szőlőcukorban!
Nagyon finom, nagyon csokis, nagyon tömény édesség!
Jó étvágyat!
Hozzávalók:
20 dkg cukormentes 70%-os étcsokoládé (Tescoban kapható)
10 dkg vaj
8 dkg gyümölcscukor
3 tojás
10 dkg gluténmentes liszt
10 dkg zabliszt
fél csomag sütőpor
1 tk. vaníliaaroma
a forgatáshoz kb. 10 dkg szőlőcukorElkészítés:
A vajat a csokoládéval gőz fölött megolvasztom. Leveszem a tűzről és minden hozzávalót elkeverek benne. A tojásokat egyenként adom hozzá, nagyon gyorsan elkeverve, hogy meg ne főjjenek a csokiban!
A tésztát hűtőbe tesszük, hogy formázható legyen.
Ha megkeményedett, akkor kis adagokat veszünk belőle a tenyerünkbe, gombócokat formázunk belőlük és sütőpapíros tepsibe rakjuk őket. Előmelegített sütőben nagyon gyorsan, kb. 10 perc alatt kész vannak.
Ha kihűltek megforgatom őket a szőlőcukorban!
Nagyon finom, nagyon csokis, nagyon tömény édesség!
Jó étvágyat!
Zabpelyhes-áfonyás muffin
Az eredeti receptet a Reformnasik oldalon találtam, rögtön megtetszett és tudtam hamarosan el is készítem. Persze szokás szerint nem tartottam magam az előírt anyagokhoz és mennyiségekhez, így ezt-azt módosítgattam rajta. :o)Hozzávalók:
1 csésze (2,5 dl) zabpehely
1 csésze gluténmentes liszt
1 tojás
fél csomag sütőpor
1 csésze tej
1/2 csésze olaj
1 alma apró kockákra vágva
1 csésze aszalt áfonya (legközelebb aszalt meggyel csinálom, mert nekem az áfonya nem elég fanyar)
1 kk. fahéj
1 ek. folyékony édesítő
csipetnyi só
Elkészítés:
Elkeverjük a folyékony hozzávalókat, mennek bele a száraz összetevők. Muffinformákba kanalazzuk őket, itt mehet teli a forma nem fog nagyon megemelkedni a sütemény. Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt kész van.
2010. október 7., csütörtök
Semmi extra: csak hús és krumpli
Eredetileg brassóit akartam csinálni, de aztán emlékeztettem magam arra, hogy életmódot váltok vagymi, és a bő, forró olajban kisült krumpli az egyáltalán nem illik bele. Gondolkodtam még mi lehetne jó körete egy egyszerű fűszeres húsnak, amikor eszembe jutott a tócsni. Tudom, most sokan felhördültök, de hát az is olajos és még liszt is van benne! Na igen, de ezt is el lehet úgy készíteni, hogy közel se tartalmazzon annyi kalóriát mint az eredeti verzió, egészséges is legyen és még finom is. :)
Fűszeres falatkák tócsnival:
Hozzávalók 2 személyre:
a húshoz:
kb. 40 dkg hús (bármilyen lehet, én most sertéslapockát használtam), kockára vágva
fokhagymás fűszerkeverék, só, bors
a tócsnihoz:
4-5 közepes krumpli a sajtreszelő nagy lyukú részén lereszelve
2 tojás
só
bors
zabpehelyliszt
kevés olaj a sütéshez
Elkészítés:
a hús:
A húst sózzuk, borsozzuk, és fokhagymás keverékkel fűszerezzük. Kevés olajon készre sütjük.
tócsni:
A már lereszelt krumplihoz adjuk a két tojást, a sót, borsot és annyi zablisztet, hogy közepesen sűrű tésztát kapjunk.
Palacsintasütőben kevés olajat hevítünk, a masszából kanállal teszünk a serpenyőbe, lepénnyé formázzuk és mindkét oldalát pirosra sütjük.
A tócsniba egyébként még lehet tenni fokhagymát is, én most a hús fűszeressége miatt nem akartam.

Elkészítés:a hús:

2010. október 6., szerda
Joghurtos pohárkrém
Nem tudom helytálló-e a cím, mert nem is joghurtból készült, hanem egy éjszakán át lecsöpögtett joghurtból, aminek a végeredménye egy krémes kicsit savanykás tejkészítmény lett. Mindegy. A lényeg, hogy nagyon finom dolog "sült" ki belőle.
Hozzávalók:
1 nagy pohár joghurt egy éjszakán át lecsöpögtetve (én textilpelust és egy szűrőt használtam hozzá)
1 cs. bio vaníliás pudingpor (Alnatura)
0,5 l tej
bármilyen diabetikus lekvár, én most saját szilvadzsemet használtam
diétás korpás keksz (Gullon)
ízlés szerint nádcukor/édesítő
Elkészítés:
A pudingot megfőzzük a tasakon szereplő leírás alapján. (zárójelben jegyzem meg, hogy ez a puding nem sárga, mint a nem bio változatok, szinte teljesen tejfehér marad, pici fekete vaníliamagokkal:). Hagyjuk kihűlni, majd összekeverjük a "krémsajtunkkal". Ízlés szerint adunk hozzá cukrot/édesítőt.
A kekszet zacskóba tesszük és klopfolóval összetörjük.
Kehelypoharakba rétegezzük: krém-lekvár-keksz stb. Úgy, hogy felülre krém kerüljön.
Szerintem nagyon kellemes, nem tömény desszert! :)
Jó étvágyat! :)
Hozzávalók:
1 nagy pohár joghurt egy éjszakán át lecsöpögtetve (én textilpelust és egy szűrőt használtam hozzá)
1 cs. bio vaníliás pudingpor (Alnatura)
0,5 l tej
bármilyen diabetikus lekvár, én most saját szilvadzsemet használtam
diétás korpás keksz (Gullon)
ízlés szerint nádcukor/édesítő
Elkészítés:
A pudingot megfőzzük a tasakon szereplő leírás alapján. (zárójelben jegyzem meg, hogy ez a puding nem sárga, mint a nem bio változatok, szinte teljesen tejfehér marad, pici fekete vaníliamagokkal:). Hagyjuk kihűlni, majd összekeverjük a "krémsajtunkkal". Ízlés szerint adunk hozzá cukrot/édesítőt.
A kekszet zacskóba tesszük és klopfolóval összetörjük.Kehelypoharakba rétegezzük: krém-lekvár-keksz stb. Úgy, hogy felülre krém kerüljön.
Szerintem nagyon kellemes, nem tömény desszert! :)
Jó étvágyat! :)
2010. október 5., kedd
Muszaka
A muszakát már régóta el akartam készíteni, de mindig visszatartott tőle a padlizsán elősütése olajban, amitől ez az egyébként nagyon finom zöldség tocsogni tud az olajban. Ez a verzió viszont tökéletes megoldás erre a problémára is. Gabojsza blogján találtam meg a tuti receptet!
Muszaka, ahogy Pipacs készíti Gabojsza receptje alapján :):
Hozzávalók:
4 közepes padlizsán
60 dkg darált sertéshús
4 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 doboz hámozott paradicsom konzerv
kevés olaj
cukor /édesítő
1 ek oregánó
1 kk fahéj (tényleg kell bele!!)
só, bors ízlés szerint
reszelt sajt
Elkészítés:
Először a padlizsánokat felszeleteljük, kb 1 centis szeletekre, egy tepsibe sütőpapírra tesszük a szeleteket, ecsettel megkenjük őket olajjal. Előmelegített sütőben készre sütjük a padlizsánokat.
Közben elkészítjük a húsos és a paradicsomos ragut.
A húsos ragu: két fej vöröshagymát apróra vágunk, olajon megpároljuk. Erre megy a darált hús, sózzuk, borsozzuk, rádobjuk az oregánót és a fahéjat is. Készre pároljuk.
A paradicsomos ragu: a maradék két fej vöröshagymát szintén apróra vágjuk, megpároljuk. Ráöntjük a paradicsomkonzerveket, ízesítjük fokhagymával, pici sóval és cukorral/édesítővel.
Ha mindkét ragu kész, akkor fogunk egy tűzálló tálat amiben rétegezzük a padlizsánt és a kétféle ragut. A tetejére természetesen padlizsán kerül, majd a legvégén pedig reszelt sajt.
Kb. fél óra alatt összesül!
Én párolt rizzsel tálaltam.
Jó étvágyat! :)
2010. október 3., vasárnap
Zabpelyhes-csokis reformsüti
Hozzávalók: 1 csésze gluténmentes lisz v. teljeskiőrlésű búzaliszt
1 csésze zabpehely
1,5 csésze cukormentes v. bio étcsoki aprítva
1 csésze diákcsemege durvára aprítva
2 tojás
kb. 2-3 dl tej
fél cs. sütőpor
fél csésze olaj v. vaj
2 csésze szőlőcukor v. nádcukor
1 tk. vaníliaaromaElkészítés:
A tojásokat habosra verjük, és hozzáadjuk a tejet és az olajat valamint a vaníliát. Majd jönnek a száraz alapanyagok, a cukor, a magvak, a liszt és a zabpehely a sütőporral. Ha túl keménynek v. túl lágynak találjuk a tésztát, akkor liszttel v. tejjel tudunk korrigálni.
Kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük és előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sül!
2010. október 2., szombat
visszállítva
Miután Anna barátnőm tegnap közölte, hogy neki bizony jó volt, hogy volt ez a blog, így a törlés visszavonva! :)
2010. szeptember 18., szombat
Segítsüti!
Licitálj Te is!!
Személyes okom is van, hogy ezt ide belinkeltem, az SZTE gyerekklinikáján feküdt két hónapig Marci, úgyhogy ez a mostani Segítsüti különösen a szívügyemmé vált! Én tudom, hogy milyen kevés pénze és lehetősége van egy ilyen kórháznak, és mégis mi mindent megtesznek az ott dolgozók a kis életek megmentéséért!
Licitáljunk, hogy segítsünk!!
készült mostanában...
- muszaka
- reform tejfölös-szilvás lepény
-francia hagymaleves
-joghurtos pohárkrém
Képek és receptek ha minden igaz, és a kicsi fiam is úgy akarja, akkor holnap! :)
- reform tejfölös-szilvás lepény
-francia hagymaleves
-joghurtos pohárkrém
Képek és receptek ha minden igaz, és a kicsi fiam is úgy akarja, akkor holnap! :)
2010. szeptember 14., kedd
Reform almás lepény
Vegagyerek honlapján bukkantam a receptre, és mivel édeset kívántam, nem volt kérdés, hogy hétvégén ezt sütöm meg, kicsit módosítottam ezt-azt, de azért a lényeg, a reformitás az megmaradt! :D
Reform almás:
Hozzávalók:
1 kg alma
1 cs. vaníliás puding
30 dkg tk. liszt
10 dkg zabliszt
15 dkg margarin
fél cs. sütőpor
édesítő ízlés szerint
víz
fahéj
Elkészítés:
A töltelékhez az almát lereszeljük, és ízlés szerint ízesítjük édesítővel, és fahéjjal. Hozzákeverünk 1 cs. vaníliás pudingot is.
A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a sütőport, egy csipet sót, ízlés szerint édesítőt, és annyi vizet, hogy se nem túl puha , se nem túl kemény tésztát kapjunk. A tésztát megfelezzük, két lapot nyújtunk belőle. Kivajazott, lisztezett tepsibe rakjuk az egyik lapot, rá a töltelék (amit a puding miatt nem muszáj annyira kinyomkodni), rá a másik lap, és előmelegített sütőben közepes lángon kb. fél óráig sütjük.

2010. szeptember 8., szerda
Ronda, de finom! :)
Na ez az az édesség, ami szerintem teljesen fotózhatatlan, de majd azért megpróbálkozom vele valamilyen formában. Viszont finom, egészséges és egyáltalán nem hízlal és mindennek tetejébe még csokis is! ;)
Csokis zabkekszek:
Hozzávalók:
14 dkg zabkorpa, 14 dkg zabpehely, 20 dkg vaj, 2 tojás, 4-5 ek. cukrozatlan kakaópor, fél tábla cukormentes étcsoki, fél csomag sütőpor, folyékony édesítő ízlés szerint.
Elkészítése:
A zabpelyhet szárazon serpenyőben megpirítjuk, majd aprítóban ledaráljuk. A vajat a tojásokkal, az édeskével habosra keverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót. Kézzel egynemű masszává gyúrjuk. A sütőt előmelegítjük.
A tepsikbe sütőpapírt teszünk, majd a masszából diónyi golyókat formálunk, azokat ellapítjuk és kb. 4-5 cm távolságra rakjuk őket a tepsiben, különben sütés közben összenőnek.
Közepes lángon kb. 10 perc alatt kész vannak.
Jó étvágyat hozzá!
Forrás: Norbi update receptkönyv

2010. szeptember 2., csütörtök
Farsangi fánk szeptemberben
A receptet idézem Gesztenyétől:
"Farsangi fánk:
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2,5 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 3 evőkanál cukor, 5 dkg olvasztott vaj, 3 db tojássárgája, 0,5 dl rum. A sütéshez olaj, a fánk tetejére porcukor, baracklekvár.
Elkészítés: az élesztőt pici cukorral és liszttel, meg 1 dl tejjel felfuttatjuk. Közben a tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a rumot és utána mindent a kenyérsütő gépbe teszünk. Dagasztó programra kapcsoljuk és hagyjuk duplájára kelni. Ekkor kivesszük a tésztát, kicsit kilapogatjuk és pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Konyharuhával letakarva hagyjuk kicsit kelni. Majd olajban kisütjük.
Porcukorral, vagy baracklekvárral tálaljuk."
Annyit változtattam a recepten, hogy én mindent egyben beletettem a gépbe, nem futattam külön az élesztőt,és a tojásokat sem kevertem ki cukorral -ugye mostanság a cél a gyorsaság!:)-, és így is szuper lett!
2010. szeptember 1., szerda
talán
Rámjött megint a főzhetnék. Mondjuk Marci mellett nem lesz egyszerű a dolog, de akkor is megoldom mert már megint nagyon-nagyon elegem van a gyorséttermi menükből, főleg a kínaitól kezd kirázni a hideg. :D
Szóval hamarosan jelentkezem, azt hiszem először egy kenyérsütőben sült szilvalekvárral! ;)
Szóval hamarosan jelentkezem, azt hiszem először egy kenyérsütőben sült szilvalekvárral! ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)