2010. október 28., csütörtök

Sparhelten sült lepény házilag, sparhelt nélkül

Minden kecskeméti  fesztiválon megjelennek a sparheltek, és isteni illat kezd terjengeni a levegőben. Készül a sparhelten sült lepény. Talán Ti is találkoztatok már vele. Szerintem minden nap képes lennék megenni, annyira szeretem. Semmi extrára ne gondoljatok, egyszerű sült keltésztába mindenféle finomságot csomagolnak. :) Na ezt próbáltam én itthon kivitelezni. A próbálkozás sikeres volt, ismétlése következik . :D

Hozzávalók 1 lepényhez:
10 dkg liszt (én most fele kenyérlisztet, fele teljes kiőrlésű búzalisztet használtam
víz: amennyit felvesz, nem mértem, bocsánat
negyed csomag szárított élesztő
fél mokkáskanál só
fél mokkáskanál cukor
A hozzávalókat jól kidolgozzuk, majd kb. egy fél órán keresztül kiolajozott tálban kelesztjük.

A kapott kis "cipót" a lehető legvékonyabbra kinyújtjuk, közben a palacsintasütőt elkezdjük hevíteni.
Zsiradék nem kell a serpenyőbe, mert a tészta felülete olajos. A kinyújtott tésztalapot elkezdjük sütni. És innentől a recept teljesen opcionális, ugyanis ízlés dolga, hogy ki mivel tölti meg. A tölteléket a tészta egyik felére halmozzuk. Ez most nálam jelen esetben 1 kis doboz joghurt volt apróra vágott vöröshagymával, karikára vágott kolbász, füstölt sonka, trappista sajt, és füstölt sajt. Tehát mondhatjuk, hogy egy magyaros ízvilág. De szerintem a végtelenségig variálható, ugyanúgy mint a pizza feltétek!Miután ráhalmoztuk a tölteléket, a tészta másik felét ráhajtjuk és az így kapott lepény mindkét felét pirosra/ropogósra sütjük. 

Jó étvágyat! :)


4 megjegyzés:

Bianka írta...

Nyelek nagyokat

Kőrösi Mercédesz írta...

Nagyon szerettem volna egy jó kis lepényreceptet - köszönöm:)!

trinity írta...

:) Ez jó!! Nagyim tényleg sparhelten sütötte-gyerekkoromban még olyan is volt:D Csak ő nem töltötte meg....Imádtam:)

pipacs írta...

Bianka: én is nyeltem, miközben készült! :)

m: örülök, ha tetszik! :)

trinity: tényleg? én Kméten találkoztam vele először. :)