2009. november 9., hétfő

Sült mákos guba

Alapvetően nem szeretem a mákos gubát, tejes plötty egy kis mákkal. Nem nagy kaland. DE ezzz, ez valami mennyei!

Hozzávalók 4 személyre:

6 szikkadt kifli
1 liter tej
3 tojás sárgája
1 vaníliáscukor
kb. 15 dkg darált mák ehhez 8 dkg porcukor
kevés kristálycukor a tojásokhoz


Elkészítés:
A 3 tojás sárgáját kikeverjük a vaníliáscukorral és a kristálycukorral, felöntjük hideg tejjel és összemelegítjük, nem szabad felforralni.
Egy jénait kivajazunk és elkezdjük benne rétegezni a hozzávalókat. Alulra kifli, rá merőkanállal tej, rá az előzőleg porcukorral elkevert mák, és ezt addig folytatjuk míg az alapanyagok el nem fogynak, felülre kifli kerül.
Ezt követően sütőben (nem kell előmelegíteni, nehogy a jénaink bánja kb. 30-35 percig összesütjük, amíg a kifli megpirul.

Forrás: femina.hu

2009. november 8., vasárnap

DNK...




...azaz Dagasztás Nélküli Kenyér! Kb. két éve söpört végig a blogokon a DNK hullám, és már én sem először sütöm meg, eddig soha nem okozott csalódást, még barna lisztből sem, pedig közel sem tartottam be maradéktalanul minden utasítást, amit olvastam az elkészítésére vonatkozóan.


A-val megállapítottuk, hogy az általam sütött kenyerek közül ez a KENYÉR. Nem is kísérletezem mással, mert minek? :)


A sok duma után jöjjön a recept.




Hozzávalók:

3 bögre BL80-as kenyérliszt (de lehet fele finomliszt és rétesliszt, vagy akár grahamliszt és rétesliszt keveréke is, a bögrém nekem kb. 2 decis)
1,5 bögre víz
1/4 teáskanálnyi porélesztő (tényleg ennyi, NEM kell több!!!)
1 és 1/4 teáskanál só

Fogjuk a lisztet beleöntjük egy magasabb falú tálba, rá az élesztő, az élesztőtől messzebb a só, az egészre ráöntjük a vizet. Lazán elkeverjük, nem kell dagasztani, és kapunk egy galuskaszerű tésztát. Fogjuk, letakarjuk és meleg helyre tesszük. A legtöbb recept 12 órát ír, én volt, hogy 3 óra után megsütöttem és jó lett. Most 8 órát kapott. Hólyagos, kovászszerű valami lesz belőle.

Fogunk egy fakanalat, azzal a tál szélétől indulva, középre igazítjuk a tésztát, majd egy formába öntjük. Szerintem a legjobb egy szilikonos kenyérforma, mert azt nem kell se vajazni, se lisztezni, más forma esetében érdemes. A sütőt nagyon forróra előmelegítjük, közben a tésztát is hagyjuk a formában még fél órát, letakarva pihenni.
Kb. 3/4 óráig sütöttem, forró sütőben.
Ebből az adagból kb. 40 dekás kenyérke lett.
A végeredmény: igazi ropogós héjú kenyér, levegős lyukacsos béllel!!
Csak ajánlani tudom, leírni bonyolultabb volt sokkal, mint elkészíteni.
További receptek, elkészítési módok, illusztrációk: ITT!



Tejszínes-gombás csirkemell
















Ez a kaja a gyorsan finomat kategóriába tartozik, nem mellesleg egészséges és tápláló is! :)

Hozzávalók:
50 dkg csirkemell csíkokra vágva
50 dkg laskagomba szintén csíkokra tépkedve
10-15 dkg húsos bacon szalonna
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2-3 dl főzőtejszín

bors
majoranna
olaj

Elkészítés:

A hagymát apróra vágjuk, közben már elkezdjük kevés olajon a szalonnát megpirítani, ha kész hozzáadjuk a hagymát, megpároljuk. Mehet rá a hús. Fehéredésig pároljuk. Rádobjuk a gombát, megsózzuk, hogy összeessen. Mehet rá a bors, kicsi majoranna, és a fokhagyma is reszelve. Nem kell, hogy a leve elpárologjon, úgy finom, ha jó szaftos marad.
Ha úgy látjuk kész, akkor a főzőtejszínt kb. 3 ek. rétesliszttel kikeverjük és hozzáadjuk a raguhoz, felforraljuk, megvárjuk, hogy besűrűsödjön.


Párolt rizzsel tálaljuk.

2009. november 7., szombat

tejbegríz


Igen, tudom nem túlságosan gasztroblogba illő recept, de ma őrületesen megkívántam. Eddig nem főztem, mert sem nekem, se A-nak nem volt rá igénye, de ma nem én döntöttem, hanem a Pici! Így tejbegríz kellett! :D Próbálkoztam az arányokkal és elsőre szuper lett, így gyorsan le is jegyzem, míg el nem felejtem! :D

Hozzávalók két személyre:
0,5 liter tej
2 ek cukor
4,5 ek gríz
pici vaníliáscukor

Elkészítés:
A tejet elkezdjük melegíteni és folyamatosan kevergetjük. Fokozatosan hozzáadjuk a hozzávalókat és addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik.

Én natúran ettem ma, de persze lehet fahéjjal, kakaóval, vagy amivel szeretjük! :)

2009. október 29., csütörtök

töltött kenyér


Mim adott ma egy jó ötletet vendégváró falatnak és persze rögtön ki is kellett próbálnom! :D
Hozzávalók:
40 dkg kenyérliszt
kb. 2,5 dl víz
3/4 tasak szárított élesztő

cukor
kis löttyintés olaj

Ezekből kenyértésztát készítünk, majd egy órán át kelesztjük. Én erre a kenyérsütőgépemet használtam. :)

A töltelékhez:

Teljesen ízlés dolga, ki mit tesz bele. Én ma csirkemellet pirítottam sok színes borssal és szárnyas fűszerkeverékkel. Valamint a töltelékhez használtam még camping sajtot tejföllel elkeverve, TV paprikát, metélőhagymát és reszelt trappista sajtot.

Ha a tészta megkelt, kb. fél centisre kinyújtjuk, megkenjük a tejfölös keverékkel, rá a csirkemell, az apróra vágott metélőhagyma, paprika és a sajt. Majd az egészet feltekerjük és még egy bő negyed órát kelni hagyjuk. Ezután forró sütőbe toljuk és készre sütjük.
Jelenleg gázsütőm van, így fokot nem tudok mondani, de én ezt most közepes lángon úgy 3/4 óráig sütöttem!

Nagyon laktató, finom vendég(és férj) váró finomság! :)

Jó étvágyat hozzá!

A kép illusztráció innen (mivel a tekercsünk estére elkopott! :D).

újra

Talán azok közül, akik itt olvastak nem is tudjátok sokan, hogy babát várok. :) Ez volt a fő oka az eltűnésemnek is, ugyanis 3 hónapig az evés sem jutott eszembe, nemhogy a főzés. :s De belelépve a második trimeszterbe elmondhatom, hogy az étvágyam a régi, és a főzés iránti szeretetem is csak átemenetileg tűnt el! :)

2009. június 28., vasárnap

Töltött csirke



Hozzávalók:

5 csirke felsőcomb,
20 dkg gomba,
4 szikkadt zsemle,
2 kis fej hagyma,
kevés zsemlemorzsa, vagy zabkorpa
1 csokor friss petrezselyem,
bors,
majoranna,


Elkészítés:

A 4 zsemlét vízbe, vagy tejbe áztatjuk. A gombát és a hagymát apróra vágjuk. A hagymát elkezdjük pirítani, majd hozzáadjuk a gombát. Készre pároljuk. Bőven fűszerezzük, borssal, majorannával és sóval. Ezután hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet is, majd a serpenyőt lehúzzuk a tűzről. A zsemléket kicsavarjuk, hozzáadjuk a gombához. Elkeverjük. Még egy kis ideig együtt sütjük, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a 3 tojást is. Ha szükséges, akkor zsemlemorzsával vagy zabkorpával korrigálunk az állagán.
A csirkecombok bőre alá töltjük a tölteléket, fóliával lefedett tepsiben egy órán át pároljuk kb. 190 fokon. Ha puha, fólia nélkül pirosra sütjük.
A maradék tölteléket én most muffinsütőben sütöttem meg kb. fél óra alatt.

A tegnapról megmaradt krumplit cikkekre vágtam, kicsit átforgattam olajon, sóztam és ezt tálaltam a csirke mellé köretnek.

Forrás: mama és netes receptek.

2009. június 27., szombat

Túrópogácsa


Holnap a fiúk autóversenyre mennek. És egy jó "feleség" persze, hogy nem engedi útjára a legényeket finomságok nélkül.
Hamuban sült Túrópogácsa készült ma délután, persze kicsit reformosítva. De csak annyira, hogy még a fiúk is megegyék! :D

Hozzávalók:

10 dkg zabpehelyliszt
20 dkg rétesliszt
30 dkg grahamliszt
50 dkg túró (volt egy kis maradék juhtúróm kb. 5 dkg, azt is hozzácsaptam)
1,5 ek. só
3 dkg élesztő langyos vízben feloldva
40 dkg puha margarin
2 tojás
+ 1 tojás egy kis tejföllel elkeverve

Elkészítés:

Az alapanyagokat összegyúrom és hűtőben pihentetem 20 percig. A sütőt közben előmelegítettem 200 fokra. A tésztát vékonyra nyújtom és az egyik felét lekenem felvert tojással, majd félbehajtom. Aztán a széleket felhajtom. Az egészet megfordítom, így a szélek alulra kerülnek. Kinyújtom 2 ujjnyira vastagra, majd a legkisebb szaggatóval kiszaggatom. A pogácsákat tepsibe teszem, majd lekenem őket a tejfölös tojással. Légkeveréses sütőben 200 fokon kb. 20 percig sütöm. A tepsibe én nem tettem semmit, se lisztet, se sütőpapírt így sem ragadtak le.
A végeredmény: isteni finom, puha, nem túl zsíros pogácsa!

Forrás: Ízbolygó pogácsája

Rakott krumpli

Egyszerű kaja, de tapasztalatom szerint ezt is prímán el lehet rontani. A lecsókolbászos, virslis, ne adj isten párizsis verziótól pedig kifejezetten ráz a hideg.
Ahogy én csinálom az nem diétás, de most nem is az volt a cél! :)

Hozzávalók:

kb. 1 kg krumpli,
1 nagy doboz tejföl,
fél pár jófajta füstölt kolbász,
3-4 szelet bacon,
5 tojás

Elkészítés:

A krumplikat héjában megfőzöm. A tojásokat is keményre főzöm. Közben a kolbászt karikára vágom. A bacont pedig nagy kockákra. A szalonnát kicsit lepirítom, majd hozzáadom a kolbászt is, de csak addig sütöm, amíg épphogy kiengedi a zsiradékot magából. Félreteszem. A tejfölt krémesre kikeverem.
Ha megfőtt a krumpli meghámozzuk, karikára vágjuk. A tojást úgyszintén. Majd jön a rétegezés.
Krumpli-tojás-tejföl (só)- kolbász, szalonna..stb. A végén krumplival zárjuk az egészet, a tetejét jó bőven megkenjük tejföllel és 190 fokon addig sütjük, amíg a tejföl piros nem lesz.
A végeredmény egy szaftos, házias, laktató egytálétel! :)

Forrás: mama, anyu :)



2009. június 24., szerda

Reform joghurtos


Hozzávalók:
# 2 tojás
# 2 pohár joghurt, kefir vagy tejföl
# 2 pohár gyümölcscukor
# 1 pohár olaj
# 3,5 pohár teljes kiőrlésű liszt
# 1 csomag sütőpor
# fahéj
# alma


Elkészítés:
A tojást, a joghurtot a cukorral simára keverem. Ehhez adom az olajat, végül a lisztet és a sütőport. Kivajazott, lisztezett tepsibe öntöm. Kockára vágott almát raktam rá és megszórtam fahéjas cukorral. Előmelegített sütőben készre sütöttem. (tűpróba)

Forrás: a recept ezer éve megvan a családnak, én csak átalakítottam egy kicsit! :)

2009. június 23., kedd

aggaszt

Azért EZ aggaszt. Nem is kicsit...

2009. június 22., hétfő

Lángos gondolom szerint

Nagymamám, amíg aktívan főzött mindig minden mértékegységgel kapcsolatos kérdésemre azt válaszolta, hogy hát "gondolom szerint". Nekem meg kihullott a hajam attól, hogy nem tudott pontos mértékegységet mondani. Aztán idővel rájöttem, hogy bizony, csak "gondolom szerint" mércék nélkül, kóstolgatva lehet jót főzni. Persze nem igaz ez pl. a süteményekre.

De lángost bizony ma én is gondolom szerint rittyentettem. :)
Úgyhogy ez a recept nem tartalmaz pontos mértékegységeket.
Fogtam a grahamlisztet és a kenyérlisztet és kb. 2/3 és 1/3 arányban raktam a kenyérsütő üstjébe. Ha jól saccolom kb. 30 dkg-t. Hozzáadtam 1 tk. sót, pici gyümölcscukrot, kb. 2 dkg friss élesztőt, 2 ek. tejfölt és bekapcsoltam dagasztó programra. Fokozatosan adagoltam hozzá a vizet, amíg a tészta el nem vált az edény falától.
A gép dagasztotta, kelesztette 1,5 óráig a tésztát. Majd fogtam, kinyújtottam úgy fél cm vastagra, kicsikre kiszagattam és hagytam még kelni a sütőben 30 fokon, úgy 10 percig.
Olajat hevítettem, a lángosokat kicsit széthúzgáltam, nem nagyon mert én nem szeretem, ha ropogós a közepe.
Kis lángoskák lettek, amiket most rendhagyó módon fokhagyma helyett vöröshagymás tejföllel ettem és azt kell mondjam, hogy mmmmmmmm! :)




2009. június 21., vasárnap

Pita és gyros

Vizicsibe és Elinore ihlettek meg a vasárnapi menüt illetően. Így készült ma gyros pitában.
Aminek az a különlegessége és amire nagyon büszke vagyok, hogy házi pitában.
Először nézzük ennek a receptjét.

Pita

Hozzávalók:

2 csésze graham liszt,
kb. egy csésze víz
fél ek. szárított élesztő
fél tk. só

*a csésze űrtartalma kb. 2 dl volt

Mindent beledobáltam a kenyérsütőbe és hagytam had' dagasszon és kelesszen. Most is ügyeltem arra, hogy annyi legyen a liszt-víz arány, hogy a tészta elváljon az edény falától. A kelesztés-dagasztás együtt 1,5 óra volt. Ha megkelt a tésztánk, átgyúrjuk lisztezett felületen, majd 5 egyforma gombócot szakítunk belőle. Ezeket pedig jó vékony kerek lapokra kinyújtjuk, kb. 2-3 mm-esek legyenek. Hagyjuk őket pihenni még egy negyed órát. Addig a sütőt 250 fokra felforrósítjuk. Negyed óra múlva a lapokat lisztezett tepsibe rakjuk és a sütő alsó rácsára rakjuk, majd várjuk a csodát, hogy a piták felpuffadjanak. Bevallom, nem bíztam benne, hogy elsőre sikerülni fog. :) De a csoda mégis megtörtént, felpuffadtak és kb. 6-7 perc alatt készre is sültek!
Nyuszkám és én pedig ájuldoztunk örömünkben! :D


Forrás: sok-sok recept alapján, saját fejlesztés. :)

Na most pedig lássuk mi került a pitákba! :)

Gyros, ahogy én csinálom

Hozzávalók:

50 dkg csirkemellfilé csíkokra vágva,
gyros fűszerkeverék,
oregánó,
bazsalikom,
3-4 gerezd reszelt fokhagyma,

_______

hagyma,
paprika,
uborka,
paradicsom,
káposzta,
tejföl,
kapor

A husit bepácolom a fűszerekbe és hagyom állni kicsit. Olajat hevítek és megpirítom rajta a húst.
Ezzel a hús része le is tudva a dolognak. :)

A salátához a zöldségeket kockára vágom, kicsit megsózom.
Tejfölt kikeverem sóval és apróra vágott kaporral.

Köretként a pitán kívül még hasábburgonya is készült hozzá.

Nyuszkám tálat készített magának /nem is akármilyet ;)/, én pedig a pitába tuszkoltam a husit és a salátát, majd jól meglocsoltam a kapros tejföllel.


Hideg eperleves


Hozzavalok:

4 szemelyre: egy kilo eper, fel liter tej, 2 deci tejfol, egy csomag eper puding, izles szerint egesz szegfuszeg, egesz fahej, cukor es egy csipet so.

Elkeszites:

A pudingport csomomentesre keverjuk a tejfollel es hozzaadjuk a tej felet.Hagyjuk allni negyedorat, kozben az epret ketteszedjuk.Kulon valogatjuk a kemenyebb darabokat es kette vagjuk, a puhabb darabokat pedig osszeturmixoljuk a tej masik felevel.Ugy egy liter vizet felforralunk es osszefozzuk benne a szegfuszeget a fahejjal es a cukorral, egeszen amig szep barnas szine nem lesz.Miutan ezt leszurtuk hozzaadjuk a pudingot es osszeforraljuk, majd hozzaadjuk a turmixot is.
Miutan lehutottuk hozzaadjuk az eper masik felet is.

Forras: tobb receptbol gyurtam egyet, mondhatni majdnem sajat.

Tökvelő



Hozzavalok:
  • egy zsenge tok, 4-5 tojas, egy kisebb fej voroshagyma.

Elkeszites:

A tokot kettevagjuk, kikanalazzuk a belsejet majd tokgyalun lereszeljuk.Megzossuk es hagyjuk allni egy kis ideig amig levet enged.
A voroshagymat karikara vagjuk es lepiritjuk keves oljaon, majd a tokbol kinyomkodjuk a folosleges vizet es hozzaadjuk a hagymahoz.Tovabb paroljuk, amig a tok osszeesik, majd raontjuk a felvert tojast es osszesutjuk.

Tippek: fel lehet dobni paprikaval, szalonnaval, sajttal vagy barmi egyebbel.Aki szereti a zold kaprot lehet vele izesiteni.

Forras: Anyukam. :D

2009. június 20., szombat

Rakott penne


Nagyon sűrűn készítem ezt az ételt, általában szombatonként kerül az asztalra. Egyrészt mert gyors, másrészt mert nagyon szeretjük. :)

Hozzávalók:
kb. 25-30 dkg darálthús
25 dkg durum penne tészta,
1 fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma,
oregáno,
bazsalikom,
1 tasak bármilyen bolognai alap,
3 dl víz
kb. 10 dkg trappista sajt
ha van otthon bacon az sem árt neki

Elkészítés:

A vöröshagymát apró kockára vágom és elkezdem pirítani (ha van bacon, akkor együtt). Ha mepirult rádobom a husit és puhára párolom. Belereszelem a fokhagymákat, hozzáadom a zöldfűszereket. Felöntöm a vízzel, belekeverem az alapot. Összerottyantom és kész is.
Közben megfőzzük a tésztát.

A végén a tésztát a raguval összekeverem, az egészet egy hőálló edénybe teszem és a tetejére sajtot reszelek.
190 fokon 20 perc alatt elkészül.

Forrás: saját fejlesztés :)

2009. június 18., csütörtök

A tökéletes pizza



Legalábbis nekem az. Végre nem szottyos, nem vastag, hanem klassz vékony és ropogós!

Hozzávalók:

30 dkg liszt (25 dkg graham, 5 dkg kenyérliszt)
kb. 2 dl víz
2 dkg friss élesztő
1 tk. só
0,5 tk. cukor
2 ek. olaj

Elkészítés:
A hozzávalókat tetszőleges sorrendben a kenyérsütőbe raktam a tészta programra állítottam és hagytam dagasztani és keleszteni (én addig meg kivasaltam! morr! :S ). A lényeg, hogy dagasztás közben figyeljük a tésztánkat kell-e még liszt, vagy víz hozzá?
Amikor kész lett, lisztezett deszkán vékonyra kinyújtottam, lisztezett sütőlemezre tettem és megpakoltam mindenféle finomsággal. Ez tejfölt, pizzakrémet, pizza-fűszerkeveréket, bacon szalonnát, sonkát, kolbászt és lilahagymát jelent perpill. Na meg természetesen sajtot.
Előmelegített sütőben úgy 190 fokon 20 percig sütöttem!

Forrás: sok kísérletezés után, mondjuk úgy hogy saját recept.

*Ezt a fűszerkeveréket használom.

2009. június 16., kedd

Elinore-féle Gyros


Pipacs volt olyan kedves és helyet szorított az én bevált receptjeimnek is ezen blogon.
Igazából ritkán főzök, időhiány miatt de ha valami beválik én is szeretném megosztani veletek és mivel egy saját ilyen blogba félévente kerülne bejegyzés ezért ide gyűjtögetek majd én is. ;)
Röviden rólam:
  • időhiány miatt a mottóm "könnyen, gyorsan, finomat" lett az utóbbi időben.
  • nem használok mércéket, vagyis szemmércét használok.
  • igyekszem majd feltünteni a forrásokat, habár leginkább emlékezetből főzök, vagy anyu elmondása szerint.
  • megpróbálok majd helyi különlegességeket is főzőcskézni, hátha ráízeledtek majd.
No és akkor a sok locsogás után következzen a recept maga. :)

Tehát Gyros.

Hozzávalók:
kb 4 személyre, fél kiló színhús, 1-1,5 kiló burgonya, egy nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2-3 paprika, 2-3 paradicsom, 1 nagy doboz tejföl vagy joghurt, egy evőkanál majonéz, kb egy fej jégsaláta, 1 uborka, illetve télen bármilyen savanyúság.
Fűszerek: bármilyen török illetve görög fűszerkeverék. Jómagam ha nem kapok megfelelő fűszerkeveréket akkor curryt szoktam rátenni és delikáttal, borssal ízesítem pluszba.

Körülbelül 4 személyre szoktam készíteni, ehhez kb 500-700 gramm zsírmentes húst nagyon apró kockákra vágok.Felforrósítom a wok sütőt pici olajjal és puhára párolom a vöröshagymával, majd az apróra vágott paprikát és a végén a fűszereket is hozzáadom.
Miután ez kész sütök hozzá burgonyát.
A szószt általában tejfölből vagy joghurtból csinálom.Egy nagy dobozhoz teszek egy apróra vágott paradicsomot, sót, borsot, illetve egy kanál majonézt.Mindezt jól összekeverem és készen is van a szósz.Lehet bele nyomni fokhagymát is aki szereti.
Kétféleképpen szoktam tálalni, vagy tányéron vagy kifliben.Alulra mindig jégsaláta kerül és arra helyezem el szépen apróra vágott zöldségekkel.

Forrás: net, olvasgattam itt is ott is és összeállítottam ezt a saját változatot. :)

Rákóczi túrós


Hozzávalók a tésztához:

25 dkg liszt
1 csomag sütőpor
12 dkg vaj
12 dkg finomítatlan nádcukor (nálam Spar bio nádcukor)
1 tojássárgája
1 dl tejföl
csipet só

A töltelékhez:

50 dkg túró
3 tojássárgája
10 dkg porcukor + 7 dkg finomítatlan nádcukor (az eredetiben 15 dkg cukor)
6 dkg zsemlemorzsa

A habhoz:

4 tojásfehérje
8 dkg porcukor

A tésztához valókat összegyúrjuk, folpackba csomagolva egy órára hűtőbe tesszük. Ezalatt a töltelékhez a tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd belekeverjük az áttört túrót. Sütőpapírral kibélelünk egy 20x30-as tepsit, a tésztát kivesszük a hűtőből és kinyújtjuk kb. 1 cm vastagra, kibéleljük vele a tepsit (én egy vágódeszkán megoldottam, nem is kellett gyúródeszka).Villával megszurkáljuk és 180 fokon kb. 20 percig sütjük. Amint kész, kivesszük, meghintjük egyenletesen zsemlemorzsával és megkenjük a túrós töltelékkel. Így sütjük még 20 percig. Közben kemény habbá verjük a fehérjéket a porcukorral, rásimítjuk a sütire és még 5 percig sütjük. Lekapcsoljuk a sütőt, de benne hagyjuk a sütit még 10 percig. Kihűlés után vizes késsel szeleteljük.

A receptet szó szerint átvettem: INNEN

Módosításaim: a tésztát megkentem baracklekvárral, valamint a túróba belekerült még egy citrom reszelt héja és egy csomag mazsola is.

Amerikai palacsinta



Hozzávalók 2-4 személyre:
3 nagyobb tojás,
120 g finomliszt,
1 púpozott kávéskanál sütőpor,
1,5 dl tej,
1 csipet só

Először válaszd szét a tojások fehérjét és sárgáját külön-külön tálba. A sárgájához add hozzá a lisztet, a sütőport és a tejet, keverj belőlük sűrű, sima tésztát. Kemény habbá verd fel a tojásfehérjét a sóval. Ezt könnyedén forgasd bele a tésztába - s az máris bevetésre kész. Mérsékelt tűzön forrósíts fel egy teflon palacsintasütőt. Önts bele egy kis tésztát, és süsd néhány percig, amíg arany színt nem kap, és szilárdulni nem kezd. Egy tompa hegyű késsel vagy lapáttal fordítsd a palacsintát a másik oldalára. Addig süsd, amíg mindkét oldala szép aranyra nem sül. Én áfonyalekvárral tálaltam. :)

Eredeti recept ITT.

2009. június 15., hétfő

Teljes kiőrlésű zsemle




Hozzávalók:

1/2 kg teljes kiőrlésű liszt ,2,5 dl tej, 4 dkg vaj (olíva olajat lehet helyette), 2 tk só, 2 tk cukor v. édesítő, 2 ek tejföl, 1 tasak szárított élesztő.

Elkészítése:

Én kenyérsütőben dagasztottam és kelesztettem. Majd lisztezett deszkán a tésztából közepes gombócokat formáltam. A zsemléket még kb. 20 percig kelesztettem. A sütőt előmelegítettem 240 fokra. A zsömiket ezen a hőfokon 5 percig sütöttem, majd visszavettem 200 fokra a hőmérsékletet és további 15 percig sütöttem.

A recept eredetije ITT.

kezdet

Akárhányszor keresek egy receptet a neten, általában kiírom egy fecnire. Aztán a fecni sorsa már kérdéses. Vagy landol a kukában, vagy begyűröm a kenyérsütős könyvembe, vagy egyszerűen eltűnik. Szóval ezért születik ez a blog. Hogy minden egy helyen meglegyen, ami bevált, finom és újrakészítésre érdemes. :)

A recepteket természetesen a forrás megjelenítésével fogom közölni! :)